Gyülekezetünk
Kik vagyunk?
Gyülekezetünk 2005. szeptemberétől létezik Verőcén. Regionális jellegünket mutatja, hogy a Verőceieken kívül Kismaroson, Kosdon, Szendehelyen, Szokolyán és Vácott élő hívők is otthonra találtak nálunk, és aktív tagjai közösségünknek. Összetételét tekintve közösségünk sokszínű. A különféle felekezeti, családi és anyagi hátterű hívőkön kívül többen csatlakoztak hozzánk olyanok is, akik korábban nem éltek keresztényként. Összejöveteleink közvetlen, családias légkörben zajlanak. Közösségünk tagjaira általában jellemző a hitből fakadó optimista életszemlélet, vidámság, segítőkészség, összefogás. Őszintén reméljük, hogy Te is hasonló véleményt alakítasz ki rólunk, ha bárhol összetalálkozol valamelyikőnkkel!
Milyenek vagyunk?
Kezdettől független karizmatikus baptista (más néven: újbaptista) gyülekezetként határoztuk meg önmagunkat. Ez azt jelenti, hogy ötvözni kívánjuk a baptizmus értékeit és a Szent Szellem személyére való nyitottságot.
Vezetőnk
Gyülekezetünk pásztora Szenczy Sándor, aki egyben a Baptista Szeretetszolgálat vezetője is. Ő kezdettől a Verőcén folyó munka élére állt. Befogadó szeretete, türelme, nagylelkűsége, és karizmatikus integráló személyisége jelentősen meghatározzák gyülekezetünk szellemiségét.
Küldetésünk
Tudjuk, hogy gyülekezetünk nem emberi erőfeszítésből jött létre és marad fenn. Sokféleségünk magában hordozza Istentől kapott küldetésünket is. A Duna-Kanyarban világítótoronyként Isten felemelő szeretetét kívánjuk sugározni a világ felé az által, ahogy különbözőségünk dacára egy célért, egy akarattal vállvetve haladunk előre. Közben Isten formál bennünket, és sokat tanulunk egymástól is. A szellemi tevékenységen kívül fontosnak tartjuk környezetünk és településünk jólétének munkálását is.