Hét év telt el

...mielőtt Carey bemeríthette első megtérőjét Indiában.
...mielőtt Judson megnyerte első tanítványát Burmában.
...mire Morrison erőfeszítései meghozták gyümölcsüket, és Krisztushoz vezethette az első kínait.
...mire Moffat először tapasztalhatta nyilvánvalóan a SzentSzellem munkáját az afrikai bantu törzs körében.
...mielőtt Henry Richard az első megtérőnek örvendhetett Banza Mantekában.

Gospel est a Tóvárosban, Budapest, XI.ker.

Ezt olvassuk:
"Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól." Jak.1,27.

Nagyon egyszerű!
Nézem magam, magunkat. Nem mást, másokat!

elterelik a hívők figyelmét Isten Igéjéről, és az isteni kijelentésekkel (elhívással!) kapcsolatosan feledékennyé teszik az embereket. „Kikapják” az elméjükből és a szívükből az Igét, és ehelyett hamis vallásos kijelentések, eretnekségek, magukcsinálta istentiszteletek utáni érdeklődést keltenek bennük.

Hamarosan eljön az ideje annak a filmnek, amin már elég régóta gondolkodom. A "Hús-vér létra"-nak. Hosszú évek óta forgatom a fejemben, és most már tökélyre fejlesztettem a forgatókönyvet: a nő, aki szerelmes a létrába, együtt fog élni a szerelmével, és lesz egy angyalarcú gyermekük. A létra a világ minden tulajdonságát magára ölti.

Úgy érzem magam, magam,
Hogy eljutottam ugyanarra a fokára az érettségnek,
mint Goethe, aki egyszer így kiátott fel (talán Rómába érkezve): "Most végre megszületek!"

A kezembe akadt egy kicsi könyv. Mártott papír borítójú. Nézem a dátumot, amit a belső oldalra írt valaki: 2007.augusztus 22. Két éve már.
Emlékkönyv Katinak és nekem, a Kambodzsába tett gyülekezeti, ifjúsági útról.
Martin írta: “ ...ez a két és fél hét megtanított arra, hogy a dolgokat jobban megbecsüljem. Ezenkívül hitben is sokat növekedtem. EZ A LEGLÉNYEGESEBB!!...”

Valahol Európában. Hollandiában. Az első modernkori baptista gyülekezet 1609-ben alakult meg Amszterdamban. Ünnepeltünk néhány ezren. Hithősöket. Akik mertek, tűrtek, hittek és cselekedtek.
Valahol Európában. Munkácson. Ahol a roma gyülekezet még mindig bírja, teszi a dolgát. Dicsőíti Istent. Szolgál. A gyülekezeti ház is készül, működik. Mozgásban minden.

– Ezeket a birkákat ma nyírták – mondja az ablakon kinézve a fizikus, amint a vonat elhalad egy birkanyáj mellett.
– Legalábbis a felénk eső oldalukat – pontosít a matematikus.

Még egy tanmese is:

Fogalmam nincs, honnan származik, de hátha akad olyan, aki nem ismeri.

Ült a bölcs öreg a Város kapujában, úgy esett, hogy ő volt a Város őre. Amint ott üldögél, látja ám, hogy közeledik egy vándor az úton. Oda is ér, illendően meg is szólítja:

– Adjon isten, öregapám!

Katival és az ikrekkel, Hanoiban, egy hotelben, reggelizés közben. Figyeltem a melletünk lévő asztalnál ülő, középkorú házaspárt. Egyáltalán nem beszéltek egymással. A férfi gyorsan belapátolt egy halom tojásrántottát, hatalmas adag bacon szalonnával. Aztán néhány croissant küldött utánuk, vastagon belekvározva, nagy pohár tejeskávéval. Aztán hátradőlt és liternyi narancslével bíbelődött, miközben a felesége, kicsi kanállal valami müzzlifélét eszegetett. Hangja csak az evőeszközöknek volt. Hirtelen észbekaptam!

Pontosan egy hete, hogy Anna betöltötte a 17. életévét. Éppen most jegyezte meg skypon, hogy: "Apa! A szülinapomon az ördögűzésről írtál a blogodon!" "Dehát írtam köszöntőt is, valahol"-hebegtem. Aztán végiggondoltam és ime egy szösszenet, Annának, nyilvánosan:

Szeretném, ha sohase felejtenéd, Istenre MA számíthatsz.
Feltétel nélkül. És amíg van olyan, hogy idő, addig ma van. Aztán az idő megszűnik. Csak az Isten dícsérete marad meg.
Szeretném, ha sohase felejtenéd, hogy MA számíthatsz rám…