"Róma 12,1-2
... szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul...
és ne igazodjatok e világhoz,
hanem változzatok meg értelmetek megújulásával,
hogy megtudjátok: mi az Isten akarata...
Eszerint három előfeltétele van annak, hogy megtudjuk Isten akaratát az életünkre vonatkozóan:
a., odaszánt élet,
b., szakítás a világi értékrenddel,
c., megújult gondolkodás."

Alkalmazkodóképesség, rugalmasság és kreativitás. Ezek híján aligha képes egy európai szakember a harmadik világban dolgozni, mi több, helyieket új dolgokra tanítani. Időzónákat utazol át, évszakokat váltasz. A szervezeted napokig nem érti, mi is történt vele. Ám a helyi viszonyokkal szembesülve a legnagyobb kihívásnak mégsem a tested, sokkal inkább azt agyad, a gondolkodásod van kitéve, ha eredményes munkát szeretnél végezni pl. Vietnamban. Idegen kultúrában.

Jó reggelt Vietnám! Itt már lassan 8 óra, Magyarországon még éjszaka, hajnali kettő.

- Timóteus, íme Jeruzsálem városának kapui! Ha belépsz rajta, immár a Szent Városban leszel!
Így is tettünk. Azonban Pál következő szavai igencsak meglepőek voltak és akkor enyhe kifejezést használok.
- Nem kószálhatsz szabadon az utcákon, neked nem biztonságos Jeruzsálem utcáin sétálgatnod.
- Miért? - kérdeztem meglepetten.

"Timóteus vagyok, a lisztrai Timóteus.
Most kaptam hírt arról, hogy legkedvesebb barátom, Antiókhiai Títusz halott, - római katonák
vetettek véget életének, mégpedig Kréta szigetén.
Mai napon tehát eleget teszek azon fogadalmamnak, melyet Títusznak tettem. Azt fogadtam meg
neki, hogy folytatom Pál utazási történetének leírását. (Azzal fogom kezdeni ahol Títusz abbahagyta.)
Amiről olvasni fogsz nem más, mint Pál utazásának története Efézusba.
Ezen út, szám szerint Pál harmadik útja, nagyon eltér az előző kettőtől. Ennek során Pál álma fog

Mint amikor egy gyermek megszületik. Eladdig az anyaméh sötét bensejében lubickolt. Természetesen feltételezhette, hogy örökké fog tartani, ez a normális. Aztán valami robaj. És fény. Valami fényrobbanás.
Miért sírunk fel, amikor megszületünk? Ismeretlen, új közegbe érkezünk. Abba a bizonyos fénybe. Aztán betakargatnak. Megnyugszunk. Traumája azonban megmarad a történésnek. Emlék.

Talán most már tudok írni Cseh Tamásról.
Személyesen nagyon ritkán találkoztunk. Nevemre sem emlékezne. Persze, ha élne. De nem él. Én Csabától tudtam meg a hírt, aztán a média is elkezdte harsogni. Jópár hónapja eltemették már. Nekem meg most, itt Vietnámban, jut eszembe sok minden vele kapcsolatosan.

Hogy is mondta Micimackó? "Gondolj! Gondolj! Gondolj!"
A hét végére is akadt gondolkodni való:

Fillippi 4,8. "Továbbá, Atyámfiai, amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dícséret, ezekről gondolkodjatok!"
Ez is nyolc. Nekem nyolc.
Amin gondolkodni kell. Isten megmondja, hogy min gondolkodjunk. Nyilván akkor ez azt jelenti, hogy az ellenkezőin pedig nem kell, nem szabad agyalni.

Jópár évvel ezelőtt, amikor még Németországban éltünk, elmentünk egy játékparkba. Egy nagy "Vidámparkba". Szerettem volna megmutatni gyermekeimnek, hogy mit bírok és felültem velük együtt egy hajóhintára. Egy perc után már rosszul lettem és csak azon voltam,hogy nehogy lehányjam a velem szemben ülőket...
Hajóhinta le-föl! Hajóhinta le-föl!

A személyre szóló levél is, amit elsősorban a verőcei gyülekezet tagjainak szeretne Kati majd, név szerint elküldeni, készül (jó sok lesz)...
Most ez a testvéri, munkatársi, szeretetszolgálati közösségnek írt néhány sor, gondolat (én meg örülök neki nagyon, mert Kati viszonylag ritkán ír, főleg az én blogomra...):

"Itt ülök a gép előtt és azon tűnődöm, hogy mit is írjak. Annyi minden történt, az elmúlt időszakban, hogy gondolkodnom kell azon, hogy hol is kezdjem.