Immár itthon. Éppen országjáráson Tvrtkoval. Ami megdöbbentett: az emberek elképesztő éhsége az evangéliumra. Plázákban, művelődési házakban, imaházakban beszélünk életünkről, munkánkról, "történeteinkről". Amikor Istenről teszek bizonyságot, nagy csend és figyelem van (egy pisszenés sem, köhögés sem, mozdulatlanság). Több alkalommal előfordult már, hogy egy-egy előadás után odajöttek az emberek imádságot kérni. Újabban meg csak ennyit kérdeznek: "hogyan lehet megtérni?".

Tegnap délután Attilával, a helyi tolmácsunkkal, elvittük az egyik legjobb tanítványunk házához, ajándékként egy gyerekágyunkat. Szerettük a sokat szolgált, hordozható kiságyat, de végül is úgy döntöttünk, hogy már nem visszük vissza Magyarországra egyiket sem. Az ikrek már úgyis kinőtték.

Ma este volt a záró alkalmunk itt, Bac Giangban. 81 diákunk kapott oklevelet.

Imádkoztunk, elhatároztuk, megírjuk. A leveleket, amiket minden jelenlegi és minden volt verőcei gyülekezeti tagnak, személyre szólóan elküldünk. Egyidőben akartam, de nem megy. "Elszállt" a gépemről vagy 20 megfogalmazott, soronként végigrágott írásunk (sajnos nem csináltam biztonsági mentést). Majdnem feladtam. De nem! Újra kezdjük!

Ma este vacsorára voltunk hivatalosak. Egy nagyon vidéki kis városba. Bac Giangtól is közel egyórányira északra. Egy katonatiszt hívott meg bennünket, akinek a mozgássérült kisfiával foglalkoznak Katiék. Egy nagycsalád fogadott, meg jópár barát. Mindenki megpróbált leitatni bennünket, de rutinosak voltunk, és két korsó sör a többórás étkezés végéig kitartott. Pedig többször is fel kellett állni és inni a vietnámi-magyar barátságra, a kapcsolatunkra, a hadseregre, a győztes háborúra, szóval mindenre. Az étel kitűnő volt.

Ma reggel nagyon családias hangulatban vagyok. Az a megtisztelteés ért bennünket, hogy édesanyám meglátogatott bennünket itt, Vietnámban, Bac Giangban (már otthon vannak). Vállalta a hosszú repülőutat (most ült másodszor a gépmadárra) és bő egy hetet együtt töltöttünk. Az elmúlt években nem beszélgettünk annyit, mint most. Szinte be nem állt a szánk. Jó volt újra rádöbbenni, hogy mennyire is szükségünk van egymásra. Sok kérdés a múltamból tisztázódott. Viszonyok, történések láncolatai nyertek új értelmet.

Ahogyan elkezdtem, semmi sem mutatta, hogy mi fog történni. Ültem a sarokban, a "bibliás fotelban", ahogy itt nevezzük azt az ülőalkalmatosságot, ahol Igét szoktunk olvasni és imádkozni. Ap.Csel.2,1-4. Csendes szellő zúgó széllé vált. Imádkoztam. Az ikrek körülöttem játszottak valami motoros figurákkal. Jó kedvükben hangosan. Egyszercsak elcsendesedtek és megszólalt Beni: "Apa!" Domi is odakapta a fejét, én meg csak imádkoztam tovább, valami csodálatos nyelven, felemeltem a kezem, folytak a könnyeim, hálás vagyok, örülök. Az ikrek egyre közelebb jöttek.

Igaziból Thuy Chi Nguyen-nek hívják, csak Krisztinek szólítani nekünk könnyebb (ő választotta ezt a magyar nevet). Kaptam tőle egy üzenetet ma reggel, pontosabban egy képaláírást a facebook-on: "Szépek vagytok..mint mindig!!!...hiánnnnyozzzzztok mindnyájan!!!!"
Hosszú heteken át tolmácsolta Katiékat a munkában, aztán férjhez ment. A díszvendégek lehettünk a házasságkötési ceremóniájukon. Azt mondták nem lesz nagy ebéd, "alig" 600-an voltunk...

"Sem férfi nincs asszony nélkül, sem asszony nincs férfi nélkül az Úrban"(1Kor 11,11)
Lassan 20 éve hozott döntésem: Hajgató Katalinnal akarok megöregedni. Aztán: Szenczy Katalinnal, gyermekeim anyjával együtt tovább, nagycsaládként, Isten dicsőségére. És most: Szenczy Katával szövetségben átadni mindazt, amit mi is úgy kaptunk az Istentől. Szolgálni együtt, hogy az, amit a "szétdobáló" tönkretett, újra egy legyen. Harcra, küzdelemre, tanításra, imádságra, ördögnek űzésére. Az elhívásunk szerint. Ami közös.

Jon Walker
ASSIST News Service

A gyülekezeteknek fel kell hagyniuk a nagyobb imaházak építésével, és inkább az internetre kell alapozniuk - állítja a gyülekezet-növekedési mozgalom két vezető lelkésze. David Yonggi Cho, a 750 000 tagot számláló Szöuli Teljes Evangéliumi Gyülekezet vezető lelkésze, és Rick Warren a 15 000 tagú Saddleback Valley Community Church baptista lelkésze azt mondja, hogy az internet az a "következő generációs stratégia", mely a decentralizált házi csoportokat a nagyobb gyülekezethez kapcsolja.