Szenczy Sandor blogja
Haiti Krisztusért - Krisztus Haitiért
Az utcákon hosszú sorokban, vagy éppen összeverődött tömegben fehér ruhás lányok és asszonyok, öltönyös férfiak, kezükben Bibliával, Istentiszteletre sietnek. Alig lehet az autóval közlekedni. Minden templom zsúfolásig megtelve, sőt, még az utcákra is kitesznek székeket a kirekedteknek. Mi is igyekszünk, hogy időben odaérjünk a Carefourt-i Baptista Gyülekezet harmadik, 11 órakor kezdődő alkalmára. Vagy ezer hívő fogad bennünket. Elementáris erővel szól a dicséret. Ünnepelnek, táncolnak. Él, lüktet az egész Imaház.
Nemzetközi örökbefogadásról
"Én, nevezzünk Katának, Kata vagyok. Több, mint hat éve érlelődött meg férjemben és bennem a gondolat, hogy szeretnénk örökbefogadni majd egyszer külföldről gyermeket. Afrikában, fél évet töltöttem el egy árvaházban és az időszak élményei juttattak erre a döntésre. Akkor úgy voltunk vele, majd, egyszer.
Kati néni! A Sanyi bácsi igazi pásztor?
Vasárnap kérdezte ezt egy aranyos kicsi lány a feleségemtől, a gyülekezetben. Tudom/gondolom, hogy nem véletlenül.
Haiti, és a háttérmunka, Történet hangszerelve
Kossuth Rádió szombati műsorából:
http://www.baptistasegely.hu/node/649
Apa
Elteltek az ünnepek. Sok találkozás. Isten szava. Család és gyülekezet. Jó volt nagyon. Bátorító. Kifejezetten örültem a családommal töltött időnek.
Valahogyan előjött bennem és igazán mindent elborítóvá, betakaróvá lett: apa vagyok.
Szereztem egy képet. Az ikrekkel vagyok rajta. Alszunk. Nézegettem és azon gondolkodtam, hogy milyen apa vagyok is én? Gondot viselő? Jó barát? Segítő? Tanító? Ha megkérdezném a velünk élő nagyobb gyerekeimtől, Annától és Árontól? Vagy Katától, a feleségemtől?
Nap hordaléka, karácsonyi ima, Lyoness, péksütemény és egyebek
A karácsony estét ("Szenteste") immáron többedik alkalommal a Bánya utcai hajléktalan szállónkon töltöttem Áron fiammal együtt. Meglepően sokan jöttek be köszönteni. Sőt, még imádkozni is megkértek. Egy pár meg csak úgy beszélgetni akart. Volt időnk és figyeltünk egymásra. Végighallgattam őket és elégedetten mentek utána dolgukra. Az ügyeletesi szoba ablaka alatt beszélték meg a többiekkel, hogy mi is volt velem, meg hogyan. Nyilván nem akartam volna, de hallhattam, hogy: "Mondtam, hogy ő a nagyfőnök, nem?
Karácsony
Már kicsi gyermekként tudtam, éreztem, hogy a karácsonynál nincs szebb, meghittebb ünnep a világon. Varázslatos fények, csodás illatok, ősi dallamok közt mindnyájunkat mélyen megérintett, amikor karácsony éjszakáján szinte megállt az idő kereke. Mintha varázsütésre minden megváltozott volna, az emberek átlényegültek, senki sem rohant sehová, és mintha a testvéreim is sokkal normálisabbak lettek volna...Nem veszekedtünk, nem volt civakodás, verekedés, mindenki titkolózott, próbálta dugdosni az ajándékokat.
Úton1 - Nagyvárad
A lelkész, a riporter és a váradi ifjúság
[ 2009. december 08., 18:55 ]
Az ígéretnek megfelelően pokolbeli és mennyei történetekkel találkozott tegnapelőtt este a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében a közönség. Feltűnően sokan érezték fontosnak részt venni SZENCZY SÁNDOR, a magyarországi Baptista Szeretetszolgálat elnöke és VUJITY TVRTKO tévériporter-műsorvezető előadásán.